Milyen szakmák lesznek a jövőben?

Peter Diamantistól, a Szingularitás Egyetemének egyik alapítójától származik az idézet:

„ Az emberiség legnagyobb problémái az emberiség legnagyobb üzleti lehetőségei”- vallja a görög származású amerikai mérnök és ha elolvassuk az alábbi listát, nemigen kell magyarázni a szavait.

  1. Hulladékmentesítő mérnök

Évente 1, 6 milliárd kilogramm hulladékot termel a világ, ám a termelés mellett a feldolgozásra vajmi kevés megoldás született eddig, azon kívül, hogy hegyekben áll és egy részét elégetjük ennek a gigantikus szeméthegynek. Már ma is nagyon sok tudós és kutató dolgozik azon, hogyan lehet a szemétből értéket teremteni és vannak már szuper példák erre. Az óceánból kihalászott műanyagból kezdett cipőket gyártani az Adidas  és ma már van olyan kezdeményezés, ami azon dolgozik, hogy a levegőből kivont szén-dioxidból üzemanyag váljék.

  1. Egészségügyi mentor

Az ősi Kínában az orvost nem azért fizették, hogy betegeket gyógyítson, hanem azért, hogy az emberek ne betegedjenek meg. Az üzleti élet megváltoztatta aztán ezt a logikát, ám könnyen lehet, hogy megérkezünk egy olyan világba, ahol újra az lesz a feladata az orvosnak, hogy megelőzze azt, hogy a betegségek kialakuljanak.

  1. Személyi IOT biztonsági szerelő

Az Internet Of Things, azaz a ma használt hétköznapi tárgyaink internetes kapcsolódása által hihetetlen biztonsági kitettségünk lesz a jövőben, ezért a biztonság területe egyébként már önmagában is nagy üzleti lehetőség. Azonban azoknak az eszközöknek a javítása, amelyek a hálózatra kapcsolódva működnek, szintén szakértőt kíván. Míg, ha ma elromlik a csap, a vízvezeték szerelőt hívjuk, nemsokára azonban elérkezhetünk oda, hogy a háztartási eszközeinkhez, a házunk körüli hibákhoz IOT biztonsági szakértőt fogjuk hívni, hogy elhárítsa a hibát.

  1. Összpontosítási tanácsadó

Már ma is rengeteg impulzus ér bennünket, ahányszor belekezdünk valamibe, mindig megzavar valami, az ember figyelme feldarabolódik, nem vagyunk képesek hatékonyan figyelni és ez valószínűleg egyre fokozódik a technológiai fejlődéssel. Egyre több kezdeményezés foglalkozik azzal, hogy abban segítsen bennünket, hogy ne terelődjön el a figyelmünk és a különböző erre a problémára fejlesztett applikáció mellett megjelenik az összpontosítási tanácsadó, mint szakma.

  1. Kereskedelmi űrpilóta

Elon Musk, Richard Branson és a körülöttük dolgozó mérnökök, tudósok hada dolgozik azon, hogy az űrutazást elérhetővé tegyék tömegek számára. Izgalmas eredmények születnek e téren már ma is, ezért a nem is annyira távoli jövőben, amint sikerül ezt az elképzelést megvalósítani, szükség lesz pilótákra, aki az „autopilot” működése mellett is felügyelik a dolgokat.

  1. Szerv és testrész készítő

Sok külföldi szakember mellett Lévai György, magyar kutatós is azon dolgozik, hogy gondolattal irányítható művégtagokat fejlesszen. Szintén hazai innováció a hús és bőr 3D nyomtatással való előállítása, a kutatás során már sikerült petricsészében ehető húst előállítani. Nagyon sok kutató dolgozik azon is, hogy ugyanezzel a módszerrel szerveket fejlesszenek, így organikusan, de mégis mesterséges körülmények között előállított szervek segíthetnek rengeteg embernek.

  1. Memória sebész

Mi történik, ha a memóriánkból „kivághatók” lesznek a rossz emlékek? Fazekas Péter, az Oxford Egyetem kutatója is ezzel foglalkozik, és társaival azon dolgoznak, hogyan lehet az emberi agyból gépekkel kiolvasni az elménk tartalmát. A cél – mely persze számos etikai és erkölcsi kérdést is felvet majd – hogy az agyunk tartalma letölthető legyen egy számítógépre, így ha a testünk elfárad, egy másikba, új testbe legyen mindez feltölthető.

  1. Repülési oktató

Számos cég dolgozik már azon, hogy mi emberek, valamilyen magunkra ölthető szerkezet segítségével képesek legyünk repülve közlekedni és bármilyen hihetetlen, húsz, huszonöt év távlatában esély is van arra, hogy mindez megvalósul.

Forrás: https://itkocsma.blog.hu/2018/06/20/8_elkepeszto_jovobeli_szakma_amire_ma_kell_felkeszulni